mert az ígéret szép szó...
...s bizony kedves is a fülnek..és a szájnak is, ugy-e..mert másképp nem létezne. Régebben úgy fejezték be ezt a mondatot, egész finoman fogalmazva, hogy "ha betartják úgy jó".... s be is tartották többnyire, mert a becsület szónak súlya volt. Manapság az emberek nagy többségének -mert eleve más világot élünk, és több síkon mozog az agyunk- megfordul a kérdés a fejében, mert ha nem (tartom be az ígéretem), akkor mi lesz? -vállrándítás, és zajlik tovább az élet...annyi dolgom van, hogy a csudába legyen még időm erre az aprócska ígéretre is?.....s hát de nem? Néha még megszólal a lelkiismeretem -ha-, maximum felhívlak telefonon, és emlékeztetlek -de igazából csak magamat nyugtatom-, hogy nem felejtettem el a neked tett ígéretemet, csak na, tudod hogy van, de ami késik, nem múlik, s társai... Vagy, ha ez egy egyszeri alkalom volt..tegyük fel, könyvbemutató/koncert/színház, akkor jobb esetben beismerem, hogy elmúlasztottam, pedig megígértem, de na, ettől még barátok vagyunk...nincs harag ugy-e? gyere igyunk meg egy sört.
És mondjuk nem feltétlenül vagyunk ezektől a be nem tartott ígéretektől rossz emberek, csak az élettel együtt megváltozott az életstílusunk és értékrendünk (ezt mondjuk)...és ehhez -szerintem- nagy mértékben hozzajárul a fejlett technika, ami segít "bocsánatot kérni"...felhívom s lebeszélem (telefonon könnyebb)..sőt, messengeren, skypeon még könnyebb (a hangomat se hallja), küldök majd egy kommentet facebookon, vagy postolok egy youtube linket a walljára, s béke van..vagy ha még hi5-ozunk, akkor beteszem a top friendek közé:)))
Na jó, kicsit elszaladt velem a ló. Igazából nincsen semmilyen indulat e bejegyzés mögött, egyrészt egy kedves blogolvasómnak tett ígéretből táplálkozik (mert rég óta türelmetlenűl vár egy újabb bejegyzést, és tegnap MEGÍGÉRTEM), másrészt, viszont rég óta akartam írni arról, hogyan csinál -finoman fogalmazva- feneket a szájából a kortárs ember... valójában ez csak amolyan problémafelvetésként létezhet a blogomban... a megoldás személyreszabott, a közhelyszerű tanács pedig, hogy legalább próbáljuk meg, avagy cselekedj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások cselekedjenek veled....A Biblia is megmondta:))))
paparazzi
Valahol mindig ott bújkált bennem a vágy, hogy kövessek embereket, de nem pusztán játékból, hanem úgy igazán, hogy tétje legyen, hogy ne szabadjon észrevegyenek...
Munkatársam múlt héten kérte meg a barátnője kezét egy romantikus vacsorát követően az Aroma étterem erkélyén...A lánynak nyílván meglepetés volt. A srác pedig valahogy mégis rögzíteni akarta az emlékezetes estét és a lány reakcióját, úgyhogy megkért engem, hogy kövessem őket taxival mindenhova, a parkban, a sétánál legyek bokor, az étteremben, a vacsoránál legyek kifli...
Hát rémesen izgalmas volt...zuhogó esőben paparazziskodtam, ráadásul úgy,hogy még az étterem alkalmazottait sem avattam be a dologba- hadd legyen izgalmasabb-. Eközben fára-, kerítésre-, asztal alatt másztam, törpejárásban bokorsor mellett, kerítéshez, nyárikerthez simulva lopóztam. Oszlop mögül, kabáttal megrakott fogas mögül, kerítés réseken-, faágakon-, függönyön- és ablakon keresztül fotóztam...Az erkély jelenet is jól sikerült (nem, mint a Lady Gaga klipben), úgyhogy lassan leszerződhetek hivatásos lesifotósnak:)
csak legyen szíves, esős időben valaki fizesse a paracetamolt és a robitussint...
Katámnak!
Mostmár lesz, ami lesz, bevallom őszintén, hogy gyermekkoromban sokat telefonbetyárkodtunk, és van egy-egy nagyon erős emlékem, mely olyan tisztán megmaradt, mintha tegnap történt volna...mintha tegnap hívtuk volna fel a román tanárnőt (Bencze Melindát) és kérdeztük meg, hogy "háló, Rusz lakás?"...
még az a régi, tárcsás telefonunk volt..kölykekül körbeültük az előszobában és kapásból tárcsáztunk telefonszámokat:
-"háló tejporgyár?"
-"nem"
-"háló, tejporgyár?"
-"nem, kérem, ez magánlakás"
-"háló, Magán lakás?"
A legújabb facebookos őrültségnek köszönhetően, hogy november 17.ig mindenki egy rajzfilmfigurával azonosul, eszembe jutott egy másik betyárkodás:
-"háló, csókolom, Olive vagyok, Popeyet keresem!"- röhögés, lerakjuk.....közben felhívunk egy másik idegen számot:
-"segítség, segítség! Tűz van!"
-"hol?"
-"A kályhában.."
röhögés. lerakjuk...Egyszer csak szól a telefon. Felvesszük, egy férfi szól bele elváltoztatott hangon:
-" háló, Popeye vagyok, Olive-ot keresem"...
Azóta sem tudjuk biztosan, hogy az illető honnan tudta a telefonszámunkat..valószínű, már akkor is léteztek a számot kijelző telefonkészülékek :o)
leKvár felett..
Pár hete lehetőségem volt fellépcsőzni a központi Szent Mihály templom tornyába, és mázlista létemre nálam volt a fotógép, úgyhogy most mázlista létetekre legeltethetitek a szemeteket:o)
A város napos/Dorobáncilor-oldala...az ú.n. tükör utcával.
1989 december 21 bulevárd és nagyon sok szeretettel a János Zsigmond unitárius kollégiumnak!!!:)
központ egyik sarka...
Székely sztorik!
Tegnap Vásárhely fele a vonaton egy idős izzig-vérig székely házaspárral utaztam egy fülkében... ezáltal rákényszerülve arra, hogy végighallgassam a szaftosabbnál szaftosabb szomszédokról, polgármesterről szóló pletykákat, az összes "kicsiunokának" az élettörténetét, a demokráciát szidó ékes beszédeket, melyet a bácsi (a néni közben belealudt) mind az összes három foga között alig érthetően, de nagy előszeretettel négy órán keresztül megosztott velem...S közben arra gondoltam, vajon egy nem-székely leányka mit értene ebből a szitkozódásból :o)
S akkor eszembe jutottak ilyen-olyan székely sztorik...Például ez itt ne:
* Erzsike néni -aki mellesleg a nagymamám- soproni zöldségárusnál:
Erzsike néni: Egy kicsi zakuszkának valót akarok venni..de csak egy kicsit mindenből,éppe csak egy borkánnal akarok, hogy legyen télire... Lássuk csak...kéne egy hagyma, kábé tíz darab vinetta, ha lenne, egy kiló paszuly az isteni lenne, Lalika úgy szereti kicsi paszulykákkal...-közben a zöldségeket vizsgálja- paprikájuk csak ez a vézna van?... (...) vaegy babérlapijuk van-e?
A vásárlás befejeztével:
Erzsike néni: Számoljon hozzá még egy egylejes pungát is, me a rütyüt otthon felejtettem....
Másik:
*Testvérem nagykárolyi fiúkkal bérelt lakást egyetemista évei alatt..jól elvoltak, elbeszélgettek..sokszor egymás mellett: "Ejsze nem lesz rossz idő", "Ejsze csak összejön valami a csajjal..", "Ejsze nem vágnak el"...s így tovább, míg egyszer az egyik srác rákérdezett, mit jelent ez az "ejsze" szavunk?...erre a testvérkém: "Hát ejsze nem tudod?"
Másik:
*Nagyváradi lakótársnőnknek (aki különben egész nyugodtan kibővítheti a bejegyzést, ha akarja:)) két tengerimalaca volt -:(-. A malacok nőttek, új vackot kaptak, és szóba került, hogy az új terrárium sokkal jobb, mert nagyobb, és legalább oldalt nem palják ki a mosztot...:)
Most kapásból ennyi jutott eszembe...
bí pozitív
Érdekes... régebb is így volt, hogy akkor jött rám a blogolhatnék, amikor nem otthonról neteztem... Most is: Highlife...ugyanis vakációs számlaNEMfizetés miatt kikötötték a netünket...******....(cenzúrázott rész)...de fő az optimista, pozitív hozzáállás (milyen érdekes ez a magyar szavunk:" hozzáállás"..mindig lelassulok, amikor ezt kell pötyögjem, a három duplabetű miatt:)), na szóval, igen, újabban arra vagyok ráállva, hogy bár folyamatosan történnek "rossz dolgok" (elsős megfogalmazással:P),nap mint nap érnek negatív hatások, hangulatok, mégis azon vagyok, hogy tudatosan csak a jóra gondoljak, bármilyen bolhányi is, de értékelni tudjam a JÓT. Ez nem azt jelenti, hogy elmenekülök a sérelmek elől. Nem, azok jönnek maguktól, sajnos... esélyem sincs megszabadulni, DE felülmúlhatom a nyavajás ragadozókat, megóvhatom magam a kellemetlen találkozásoktól, és csak azértis az élet apró örömeit elefántméretűre felnagyítva élvezhetem a kitudjameddigtartó kolozsvári életemet! :)
Most például: örvendek a nemrég elém rakott bécsi kávénak, és annak, hogy hétágra süt a nap, és rövidújjúban is bírom:) és most, hogy kikötötték a UpC-t, nem kell többet attól féljek, hogy egy szép nap megelégelem, és betöröm az ablakait, hanem jóó nyugodtan szerződést köthetek az RDS-sel...és örvendek, mert ma biza kocsmázni fogok (megint), és mosolygok, mert a tegnap megdícsértek a próbaidős állásomon a norvég főnökök, és azt mondták, hogy irigylésre méltó a pozitív hozzáállásom (megint ez a szó:)))))) Na, még ezt a fasza számot meghallgatom, s akkor aztán fizetek, s megyek, mert ezek a szegény pincér csajok szerintem azt hiszik, hogy ma egész nap itt fogok leptotyozni a babzsákon:)))
rájöttem
a legtöbb dolog, ami jó..és boldoggá tesz..az ütközik az elveinkkel
Kincses Kolozsvár...
Tavasszal történt. Összeült a rokonság, s mivel sokan közülük oly annyira távoliak, hogy csak annyit tudtak rólam, hogy Kolozsváron tanulok, ezért mind a kolozsvári életről faggattak...
unalmas kérdések.
Sablonos válaszok...
És akkor egy néni azt kérdezte:" Nem fog fájni a szíved Kolozsvárért?" Jaaaj, dehogy nekem? Nagyot legyintettem. Nekem aztán biztos, hogy nem. Hát én soha nem is szerettem Kolozsvárt!
Valóban...
Azt éreztem, hogy ha egyszer, végre valahára le tudom tenni az államvizsgát, akkor meg leszek élve. Szabad leszek végre! Lezárhatom végre a szopienciás diákságomat!!! Megnyílik előttem a világ és a lehetőségek végtelen óceánja...
Nem tudom, miben bíztam...valójában semmi tervem nem volt az izgalmasnak tűnő, kihívásokkal teli álláskeresésen kívül. Csak annyit tudtam, hogy haza nem szeretnék költözni, vissza az egykori kicsi szobámba...és szörnyen éreztem magam, ha erre gondoltam. És utáltam is magam, amiért nem vágyom a szüleim közelségére... és féltem attól, hogy esetleg ők ezt érzik majd..pedig ilyesmiről szó sem volt!!! Aztán leültünk és elmondtam, hogy visszahúzna, ha haza kellene költözzek...vissza.... az lenne az érzésem, hogy visszalépek a régi életembe, mintha nem is telt volna el közben négy év, mintha egyetemen se lettem volna.... és akkor kétségbeestem. ELŐSZÖR...olyan rémálmaim voltak, melyekben üres ruhásszekrényt álmodtam, a könyveimet leszedtem a polcokról és hatalmas dobozba raktam, a testvérem pedig utánfutóval beparkol a kolozsvári lakásunk elé... vagy: otthoni, felújított szobácskámban ülök, és semmi sem történik.... nem hittem volna, hogy a semmit meg lehet álmodni... és, hogy ilyen iszonyatosan szar az életbe való kilépés!..amikor mindenki (szülők, nagyszülők, rokonok, szomszédok, barátok, lakótársak, évfolyamtársak...és akiknek semmi közük sincs az egészhez) azt kérdezi, hogyan tovább?... és én meg NEM tudom a választ...és ez frusztrál!
...és akkor a sikeres államvizsga után, amikor megszaporodtak a rémálmok és a kérdőjelek, megrökönyödtem saját magamon, a felismerésen, hogy mennyire görcsösen ragaszkodom a kolozsvári lakótársakhoz, a kolozsvári vackunkhoz, a kolozsvári élethez, az emberekhez...Te jó ég, én tényleg szeretem Kolozsvárt? Én, aki négy évig kézzel-lábbal ellenkeztem, hogy bármilyen formában is belopja magát egy egészen icipicit is a szívembe?....Most itt kaparok, hogy munkát találjak? És MARADHASSAK!?
Van abban valami igazság, hogy akkor kezded értékelni a dolgokat, amikor érzed, hogy elveszítheted... és igen! Az utóbbi pár napban azon vettem észre magam, hogy bár van egy két dolog, ami frusztrál, de hogy úgy tudok örvendeni Kolozsvárnak, az itteni barátaimnak, ha találkozunk, mintha jobban esne a sör is a Bulgakovban... Kellenek a kincseid, Kolozsvár!!!:)
zuhany
néha szeretném, ha fürdéskor a víz nem csak a napi koszt mosná le... hanem minden aznapi gondot, erőfeszítést, rossz emléket, hogy úgy istenigazából tiszta lehessek, s nem csak fizikailag, vagy hogy is mondjam...felületileg (ez elég bénán hangzik:) )
Voltatok már így?...én megfigyeltem, hogy fürdés előtt mindig azt mondom a körülöttem levőknek, hogy "megyek, lemosom magamról a mai napot"...s mosolygok, mert olyan jól esik ez az illúzió, hogy tényleg azt hiszem, képes vagyok lemosni az aznap sérelmeit!?.... így zuhanyoztam tegnap is.....
lomtalanítás
Nem szeretek takarítani. Nem azért, mert piszkos munka, hanem, mert nehezen válok meg az emlékeimtől. Ma viszont elég könnyen megtöltöttem három szemeteszsákot és két cipősdobozt régi kacattal. Ma ugyanis NAGYtakarítottam a KICSIszobámban...de, hogy értsd, ez mért olyan nagy szó: ezzel telt el az egész napom, leszámítva a fél órás "ebédszünetemet" és kb. tíz perc telefonálást... mert sehogysem lehet azt elsietni, amikor előkerülnek a régi ruhák -fel kell próbálni, lássuk miből nőttem ki.... kopott cipősdobozokban szunnyad a képeslap-, bélyeg-, növény-, szalvéta gyűjtemény -kénytelen vagyok megmosolyogni a doboz tetejére elsős írással írt feljegyzést: "1999. augusztus, 549 darab". Na meg aztán évek óta azon filózom, mit rejthet az ajtó mögötti hatalmas fekete zsák... ma feltártam a nagy titkot, és kiöntöttem az egészet a szoba közepére. Így került elő Csilluka baba (valamikori kedvenc rongybabám), Dalmi, a kutya, Hódocska, a hód (milyen ötletes voltam:)), Micimackóék tízféle "feldolgozásban", s a többi, kedvenc plüssmackóm, a felsorolással most nem untatlak:) Végül úgy döntöttem, hogy a szomszéd kislánynak adom őket- egy párat leszámítva, amelyektől még 23 éves fejjel sem vagyok képes megválni. Aztán persze, előkerültek a régi fotóalbumok -el kellet nézzem, fel kellett idézzem az egykori énemet, a regi osztálykirándulásokat...és akkor eszembejutottak az órákon való levelezgetések, amelyeket a mai napig őrzök -újra kellett olvasni-, és talán majd a tíz éves érettségi találkozónkra kiválogatom a legjobbakat és elviszem, hadd derüljünk... Igen, és ki hitte volna, micsoda kincseket rejt a fiók: üveggolyók, mini sakktábla, Turbo rágós papirok, szív alakú szappanocskák:), ésés saját készítésű névjegykártya....
És takarításkor újra meg újra rájövök, hogy nem elég nagy a könyvespolc, meg a ruhás szekrény, és jó lenne leszedni végre a régi Christina Aguileras posztereket:)))..mondjuk ez utóbbi könnyen megvalósítható volt, le is kaparásztam, Michael Owent is:P... mondjuk ezzel még mit sem vesztett a KICSIszobám a gyerekszoba kinézeteléből, ugyanis még mindig nem vagyok hajlandó megválni a kisállatos sötétítőmtől, a törpés csillártól és a Micimackós óriásmatricáktól:)..na még csak az hiányozna!!!!
semmi sem véletlen
- mondják... mint ahogyan az sem, hogy milyen embereket sodor az élet az utamba, és ezek az új emberek által, milyen helyzetekbe kerülök. Hát köszönet értük, ugyanis el kell, hogy mondjam, hogy legutóbbi vendégünk a kolozsvári kacsalábonforgópalotánkban egy oxfordi lány volt, Kate. Két éjszakát aludt nálunk, de annyi bölcsességet adott át, és igazán józan rálátást az életre, hogy biztosra tudom, egyáltalán nem volt véletlen, hogy megismertük egymást.
Hogy csak egy példát mondjak.... frusztrált, mert megint választanom kellett, és mert utálok választani és döntéseket hozni, nem tudtam -és most sem tudom-, hogy jó döntést hoztam-e...majd utólag biztos kiderül.. Kate erre csak ennyit mondott:
"life is all about making compromises, we just have to make the ones we're happy with!"..... ha ilyen "megvilágításban" vizsgálom a döntésemet, akkor egyelőre kijelenthetem: jól döntöttem.
rémálmok..
Álmodtál már úgy nagyon rosszat, hogy sírtál? És beleébredtél abba, hogy sírsz, mert már fuldokoltál a könnyeidtől?...pici gyerek korom óta az álmok mindigis meghatározták a következő napomat, vagy legalábbis az ébredés hangulatát. A szép álmoktól mosolygósabb voltam, a rémálmoktól meg morcosabb. Emlékszem, többször is álmodtam vadállatokkal, és visszatérő rémálmom volt, hogy egy óriás szúnyog üldöz csigalépcsőn, és amikor felérek, az ajtóban, hatalmas injekciós tűvel a kezében, gonosz mosollyal vár egy nővér. És volt, amikor azt álmodtam, hogy kirepülök egy hintából... De valahogy ezek a rémálmok nem voltak a most éjszakai álmomhoz hasonlóak, felébredtem, és hamar megnyugodtam, mert a saját szobámban, a saját ágyamban feküdtem, és tudtam, hogy nincs mitől tartani, mert nincs a közelben egyetlen vadállat sem, óriás szúnyog sem létezik és a hintából sem esek ki.
De amikor a rémálmodnak van valóság alapja -mert a szeretteidről szól-, amikor azt álmodod meg teljesen élethűen, amitől a legjobban tartassz, akkor nincs, ahogy megnyugodj ébredéskor.
EKE
Kedvenc EkÉ-s mondás:
"Ha valaki véletlenűl leesik, nézzen jobbra, mert szép a kilátás"-Kerek kő csúcsán
apropó Janis Stuf...
Talán az utolsó hangulatkép volt, amit a Janis Stufról legutóbb írtam...
Bal lábbal keltem, mert elfelejtettem, hogy vinni kell az órát, és így gyűrötten, fél órát késve érkeztem az egyetemre... Már útközben felfigyeltem az épületek fölött gomolygó fekete füstre. Első gondolat: valaki jól befűtött virágvasárnap alkalmával. Aztán, ahogy közeledtem a központhoz, egyre vastagabb, egyre feketébb lett a füst. Akkor már a Tim Burton Sweeney Toddja jutott eszembe:) Kiderült közben, hogy a tanár is elfelejtette vinni az órát, úgyhogy hagytam a lábaimnak, hadd vigyenek a füst irányába. Bárhol is legyen az, látni akartam! Ahogy elhagytam a Studházat, s felkanyarodtam az úton, egyből kiszúrtam a sárga szalagokat..szerintem még hamarabb, mint a tűzoltókat...Emberek között szlalomozva, azon drukkoltam, hogy csak ne a Stuf legyen az... és akkor elfogytak a bámészkodó emberek is, csak a szalag volt előttem, meg a tűzoltók és a lángoló Janis........
Nem hittem a szememnek. A látvány teljesen sokkolt... és nem azért, mert nem láttam még lángoló épületet, vagy kormos tűzoltókat, síró és kétségbeesett embereket...nem azért. Hanem mert önző módon csak arra tudtam gondolni, hogy ezek után be kell majd érnem az emlékeimmel, mert bizony többet nem lesz Janis Stuff, nem lesz őrült jó buli az emeleten, és Dire Straits a jazz "részlegen", se popcorn, se zsíroskenyér vörös hagymával... Csak álltam döbbenten és arra gondoltam, hogy egy hete itt ünnepeltük Zsuzsi szülinapját...és most leég... és nem volt víz, és nyomás a csövekben, csak csákányos tűzoltók a tetőn, és a tömény, koromfekete füst, amelyben ott égett a Stuf az összes stuffjával együtt....
szép kis virágvasárnap.....
hangulatkép a Janis Stuf jazzes emeletéről:)
Félhomály. És közben Eric Clapton. Fából készült lambéria. És közben jazz. Asztalon gyertyák.Popcorn. És közben blues és több kilóméter tequila. Hangulatosan elkerített kis bárpult. Mögötte vézna legényke, tízpercenként tudatja a Dinamo-Steaua meccs aktuális állását. És közben Mike Oldfield. A falon hatalmas képernyőre kivetített DIRE STRAITS koncert. Parányi laptop Mikulásszerű bácsikával--- Ő a dj. A helyiség közepén hatalmas zongora-asztal, körülötte magas bárszékek. És közben Mark Knopfler!!!! Chilling out!
a bizalomról
Ma rábukkantam egy Walter Anderson idézetre, amiről aztán úgy gondoltam, hogy a blogomba is bevágom, mert annyira igaz, hogy az már fáj.
Sosem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.
A bizalom az életkor növekedésével fordítottan arányosan csökken... legalábbis ezt tapasztalom. És azt is, amit Anderson mond, hogy bizalom nélkül, nem találhatunk sem szeretet, sem boldogságot... már pedig a bizalom, a szeretet és a boldogság mindannyiunk "happy tree friends-e", kézenfogva járnak: a szeretet bizalmat szül és boldogságot. De ha elvesztődik Bizalom, Szeretet elengedi Bizalom kezét, mert az ember többet nem engedi Szeretetét a megromlott Bizalommal lófrálni... s akkor Boldogság is lelép.
S ha vissza akar térni Bizalom, akkor csak, mint a mesében a három kismalac, először csak az egyik lábát engedik be az ajtón, majd a másikat, s úgy, szépen, fokozatosan beengedik az egész farkast...hogy legyen, mi megegye.
ja, és...
...még két mondatot arról, hogy a tegnap, miután én már eltettem magam másnapra, a fiúk besöröztek a konyhában és házilag buliztak.... laptopról ment a zdübb-zdübb zene, valaki le-fel kapcsolgatta a villanyt, jobb diszkófény híján..s valami tánc is lehetett, vagy csak dübörgés, sörös doboz horpasztgatás, s egyszer ki is emeltek az ágyamból, úgy paplanostól, valahova vinni akartak, de aztán végül nem lett belőle semmi....s onnan tudom, hogy az egészet nem csak álmodtam, hogy ma reggel mindegyik a fejfájás csillapítót kereste:))
a hét csúcs és buli az Edelweiss-ban
Amikor jól érzi magát az ember, olyankor mintha sokkal gyorsabban telne az idő... most volt, hogy egy hete eljöttünk Sopronba, s olyan szélsebesen eltelt ez a sízős hét, hogy ha nem mondták volna be a rádióban, hogy péntek van, akkor nem is tudnám... Utolsó napunk volt a fennséges Obertauernben....s valahol ezt nagyon éreztük. Már indulás előtt elterveztük, hogy ma bizony mind a hét hegycsúcsra felmegyünk. Mind a hét csúcsból indul egy-egy ú.n. "Super-Seven" fekete/piros pálya, s ezek a legvagányabb pályái a síparadicsomnak. Sajnos a Gamsleiten2-es pálya megint le volt zárva havazás, lavinaveszély s köd miatt....úgyhogy a hét csúcsból csak hat jött össze, de nem számított, ma már annyira éreztük, hogy van lábunk, s rajta izom, ami olykor begörcsöl, hogy ez is nagy teljesítmény volt a "fiatalok" csapatától:)és így is maximálisan kihasználtunk minden pillanatot.
A napocska is megmutatta magát egy félórára..ne mondjuk, hogy utolsó nap legalább nem tisztel meg a jelenlétével....ettől aztán újabb energiát nyertünk újabb ereszkedésekre, sztárfotózásra...és most, este láttam, hogy vagányul kirajzolódik a síszemüvegem helye az arcomon. Kösssz, Nap:)
Kb fél 4kor átereszkedtünk a híres Edelweiss hüttéhez. Aki Obertauernben járt, bárkit meg lehet kérdezni, egymillió %, hogy ismerni fogja az edelweiss hüttét s az ottani délutáni bulikat. No, ez csak zárójeles megjegyzés volt. Az Edelweiss zenéjét kilométeres körzetben hallani lehet... minden nap 4kor kezdődik a buli és este 8ig tart... Sajna, mint kiderült, már mi is túl későre értünk oda, mert fél négykor már a hüttében egyetlen szabad asztal sem volt, se ülő, se álló hely...Már maga a végiggyúródás a tömegen hihetetlen élmény volt! Maximumon szóltak a számunkra ismeretlen osztrák slágerek, az asztalokon, padokon síbakkancsban táncoltak a nők..és elszórtan férfiak is:) volt egy sláger, arról, hogy "wir sind eine grose familie, und wir gehoren zusammen"..v vmi ilyesmi (felejtek németül)..a lényeg, hogy az ottaniak mind ennek a szellemében buliztak, idegenek szólítottak meg, megöleltek, magukhoz húztak, táncoltattak, stb...s ez még a buli eleje volt. Mesélték, ahogy nagybátyámat lesmárolták idegen nők... Szerencsésnek mondhattam magam, hogy nem öntöttek le, és nem égették ki a kabátomat cigivel, és hogy senki nem lépett, ült vagy esett rám az asztalokról:)) De esszméletlen buli volt. Egy szó, mint száz: ezek az osztrákok egyszer tudnak bulizni!!!!!!
Bulizáráskor következik a nehezebb része a dolognak: megtalálni a saját sílécedet, és részegen lesízni a sípályán...ésés megtalálni, hogy vajon hova is parkoltál. S az még a jobbik eset, amikor a saját léceden és a saját lábadon ereszkedsz le...mert van, amikor le kell hordják a sok részeg embert a pályáról...szóval, hihetetlen élmény. Vétek kihagyni!
maszkosok a Gamsleitenbahnon
...A mai nap más, mint a többi..s nem azért, mert valakinek születésnapja van, hanem mert ma már nem fújt a havas, jeges szél, látszodtak a hegyek, és működtek a felvonók. Az összes! De azért még el lehetett viselni a símaszkokat ma is....
Reggel korábban mentünk, tízkor már a "buborékkal" mentünk fel 2300 m magasra, s ma nem volt pardon egyetlen fekete pályának sem. Négy órán keresztül folyamatosan síztünk, hogy mostanra már kicsit el vannak zsibbadva a térdeim. Most ebéd és pihi, mert aztán este megyünk vissza: ESTI SÍZNI....valószínű, ha sokan lesznek akkor csak forraltborozás lesz és buli az Edelweiss "hüttében"... (lásd Youtubeon. ÉRDEMES rákeresni)
Ésés, ha már neten keresgéltek, akkor a Gamsleiten2-t is nézzétek meg...az a páááálya, nagyon király...amióta itt vagyunk, azóta nézegetjük, s úúúgy fel kéne menni...csak eddig nem működött a felvonó, s ma is csak úgy, hogy folyamatos lavinaveszély volt. De mit számít. Azt ki kell próbálni..vagy csak felmenni és körülnézni...fennséges!
Megyekebédelni....
időjárás, meggyes pálinka...szauna
Ma reggel sűrű havazásra ébredtünk s csak reménykedni tudtunk, hogy nem lesznek lezárva a pályák. Ahhoz képest körülbelül a pályák 75%-a le volt zárva, és mondanom sem kell, hogy pont a legvagányabb, legmeredekebb, fekete pályák. Úgyhogy sajnos ma egyetlen hegyre szorultunk, és kénytelenek voltunk 2-3 pályán felváltva sízegetni. De legalább nem vesztettük el egymást... Ha valaki lemaradt, következő körben utolértük, vagy utolért. De azért a szemüveget s a símaszkot azt hiszem ma mindenki áldotta, akinek volt... ugyanis ma is olyan jeges-szeles keresztbehavazás volt, hogy néha még az orromat is be kellett húzzam a símaszk alá... Egyetlen melegítőnk, éccsapám laposüvegében a meggypálinka, amit a felvonón adogattunk körbe:)
Ma már többen is panaszkodtak sipcsont, hát és egyéb fájdalmakra...de mit számít..kenegetjük, borogatjuk...de legalább érezzük, hogy élünk!!!!
Várjuk már a napsütést mindannyian, vagy legalább a hófelhők s a szél elvonulását, hogy megnyissák a többi pályát is..ha már itt vagyunk, hadd élvezzük mind az ötvenegy sípályát.
Sízés után már hagyomány..ha lehet ezt 3 nap után annak nevezni:)), hogy levonulunk a szaunába átmelegedni s méregtelenítődni. Isteni érzés! Közben pedig elröhögjük az aznapi élményeket, ki mekkorát esett:)),stb...tipikus sízős témák, s aztán jön a hatalmas közös estebéd. Ezt követi a pihenés...amit mindenki sajátos módon "űz"...van, aki sörikével a kezében, mások tv előtt, dumálás, ping pong, vagy laptop előtt, chatelve, blogolva..:) Most ez a rész van épp...aztán lehet lesz valami buli is...holnap esti sízés az már biztos..de arról majd legközelebb....